Az Ön keresési eredményei

Bejelentették a 2024-től élő CSOK Plusz feltételeit, 50 millióra nő a kedvezményes hitel

által Kovács Julianna be 2023.10.26.
Bejelentették a 2024-től élő CSOK Plusz feltételeit, 50 millióra nő a kedvezményes hitel
Hozzászólások:0

Bejelentette a kormány a 2024-től élő CSOK Plusz feltételeit, 50 millió forintra nő a támogatott hitel összege. Ez a támogatás lép a 2023 végéig felvehető CSOK helyébe. Nem lesz benne közvetlen támogatás gyerekszám alapján, de megszületett gyerekenként 10 milliót lehet leírni a kölcsönből. 

Szerda esti Kormányinfón jelentette be Csák János miniszter a városokban és nagyobb falvakban 2024-től elérhető CSOK Plusz feltételeit. Ez a támogatás lép ezeken a településeken a 2023. december 31-ig igényelhető CSOK helyébe. (Frissítés: a Kulturális és Innovációs minisztérium csütörtökön közölte, hogy minden településen fel lehet venni 2024-tő a CSOK Pluszt, akár a januártól megnövelt összegű falusi CSOK-kal együtt is.)

A CSOK Pluszban marad a 3 százalékos kamattámogatott hitel, vissza nem térítendő támogatás azonban a vásárláskor nem igényelhető. A kölcsön futamideje 10 és 25 év közötti lehet. A CSOK Plusz hitel maximális összege a vállalt gyerek alapján:

  • 1 gyerek esetén 15 millió forint,
  • 2 gyerek esetén 30 millió forint,
  • 3 gyerek esetén 50 millió forint.

A CSOK Pluszt maximum 41 éves korig igényelhetik a nők, de lesz két év átmenet, ameddig a 12 hetes terhesség igazolásával is megtehetik még ezt 41 évnél idősebb nők is. Csák János miniszter bejelentése szerint a CSOK Pluszt már csak családok vehetik igénybe, egyedülálló anyák nem. A pontos részletszabályokat a miniszter november közepére ígérte.

A CSOK Plusz gyermekvállalásaiba beleszámít a már megszületett gyermek is, de csak megszületett gyermekre már nem lehet igényelni.

A CSOK Plusz hitelből első otthon vásárlása esetén maximum 80 millió forint értékű lakóingatlan vásárolható, a család bővülése esetén nagyobb ingatlan vásárlásánál maximum 150 millió forintos. A hitelből építési telek nem vásárolható, a tervezéssel viszont lehet spórolni, ha az igénylő a Nemzeti Mintaterv Katalógus alapján választ tervet. Az önerő első otthonnál 10 százalék, családnövekedés esetén nagyobb lakásra és ingatlanbővítésre 20 százalék lehet. (Frissítés: a minisztérium csütörtöki közleménye már úgy fogalmaz, hogy törekednek arra, hogy ennyi lehessen csak az önrész, de ez a konkrét hiteleknél a bankok hitelbírálatától függ.)

A CSOK Plusz hitelnél egy évig csak a kamatot kell törleszteni, míg az első gyerek megszületésekor egy év törlesztési moratórium kérhető, ebben az esetben a futamidő egy évvel meghosszabbodik.

A második gyerek megszületésénél 10 millió forint írható le a tőketartozásból állami támogatásként. További gyerekek születésekor pedig újabb 10 millió forint.

A jelenlegi CSOK feltételei

A jelenlegi CSOK szabályai 2023. december 31-ig az alábbiak szerint igényelhetőek:

A családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) támogatási és támogatott kölcsön összegeit a vállalt gyermekek száma határozza meg, továbbá az, hogy új vagy használt ingatlanhoz veszik igénybe a jogosultak.

Új ingatlan vásárlása vagy építése esetén az alábbiak szerint alakulnak a támogatási összegek.

jelenlegi CSOK:

  • egy gyermek után 600 ezer forint,
  • két gyermek után 2,6 millió forint,
  • három gyermek után 10 millió forint.

Használt ingatlan vásárlása vagy meglévő ingatlan bővítése esetén ennyi a támogatás.

jelenlegi CSOK:

  • egy gyermek után 600 ezer forint,
  • két gyermek után 1,43 millió forint,
  • három gyermek után 2,2 millió forint,
  • négy gyermek után 2,75 millió forint a vissza nem térítendő támogatás összege.

A jelenlegi CSOK szerint fix 3 százalékos kamattal igényelhető, kamattámogatott lakáshitel két gyermek után 10, három gyermek után 15 millió forint lehet maximum. A CSOK-kal vásárolt vagy épített ingatlan elvárt nettó alapterülete a gyermekek számával arányosan nő.

2023 végéig így vehető igénybe a falusi CSOK

A jelenlegi falusi CSOK-ot csak a jogszabályban meghatározott 2630 preferált kistelepülésen lehet felhasználni használt lakás megvásárlására és bővítésére, korszerűsítésére, illetve meglévő ingatlan bővítésére, korszerűsítésére lehet felhasználni. A támogatási összegek az alábbiak, ha vásárlással egybekötött korszerűsítés a cél:

  • egy gyermek után 600 ezer forint,
  • két gyermek után 2,6 millió forint,
  • három gyermek után 10 millió forint.

A vásárlásra legfeljebb a támogatási összeg felét lehet felhasználni. A kamattámogatott hitelösszeg két gyermek után 10 millió, három gyermek után pedig legfeljebb 15 millió forint lehet.

Meglévő ingatlan korszerűsítésre ezeknek az összegeknek a felét lehet felhasználni:

  • egy gyermek után 300 ezer forint,
  • két gyermek után 1,3 millió forint,
  • három gyermek után 5 millió forint a vissza nem térítendő támogatás összege.

A hitelösszeg ebben az esetben két gyermek után 5, három gyermek után pedig legfeljebb 7,5 millió forint lehet.

A 2024-ben megváltozik a falusi CSOK is

2024-től új, önálló jogszabály határozza meg a 2630 preferált kistelepülésen felvehető falusi CSOK igénylésének feltételeit. 2024. januártól emelkedik a használt lakásra igényelhető támogatási összeg:

  • egy gyermek után 600 ezer forint helyett 1 millió forint,
  • két gyermek után 2,6 millió forint helyett 4 millió forint,
  • három vagy több gyermek után 10 millió forint helyett 15 millió forint lesz igényelhető.

Bővítésre, korszerűsítésre ezeknek az összegeknek a fele lesz fordítható, emellett új építésű, egylakásos ház építésére vagy vásárlására is fel lehet venni a falusi csokot. Az új építésű lakásra viszont ennél alacsonyabb támogatási összeget lehet igényelni – pontosabban ugyanannyit, mint jelenleg, december végéig:

  • egy gyermek után 600 ezer forintot,
  • két gyermek után 2,6 millió forintot,
  • három vagy több gyermek után 10 millió forintot.

Csák János miniszter azonban a falusi CSOK támogatási összegeinek 1, 4, 15 millió forintos egységesítéséről beszélt a CSOK Plusz bejelentésekor, amiből az következhet, hogy a jelenleg hatályos szabályt még módosítják január 1-ig, és erre az összegre emelik az új lakóingatlanok esetén járó támogatást is. (Frissítés: a minisztérium a következő napon azt közölte, hogy a CSOK Plusz ott is igénybe vehető, ahol a falusi CSOK, sőt, a kettő együtt is igényelhetik a jogosultak, amiből az következik, hogy a falusi CSOK mellé jár a CSOK Plusz nagyobb hitele és gyermekszületés utáni 10-10 milliós hitelelengedése is.)

Jelzáloghitel-elengedés

A CSOK felvételétől függetlenül, nem abban szabályozott módon gyermek születése esetén jelenleg igénybe lehet venni hitelelengedési támogatást meglévő jelzáloghitelek tőkerészére. Ennek mértéke:

  • második megszületett gyermek esetén 1 millió forint,
  • harmadik megszületett gyermek esetén 4 millió forint,
  • további megszületett gyermekenként 1-1 millió forint.
Megosztás

Szólj hozzá

Összehasonlítás